Tudnivalók az Anyakönyvi Hivatalról 

Első beíratkozás: Minden év november első vagy második hete

Az anyakönyvi hivatalnál esküvőre bejelentkezni az esküvőt megelőző év november elejétől lehet. Amennyiben a legjobb időpontok egyikét szeretnénk magunkénak tudni, érdemes utánajárni, hogy pontosan melyik nap lehet először bejelentkezni, és ezen a napon akár 7 óra körül már sorban állni. Ezen az alkalmon elegendő a házasulandó pár egyik tagjának jelen lenni (személyi igazolvánnyal), és az időpontot lefoglalni. Az adatok pontos felvételére nagyjából az esküvő előtt két hónappal kerül sor, mely alkalommal már mindkét félnek - a menyasszonynak, illetve a vőlegénynek is - jelen kell lenni a következő okmányokkal:

személyi igazolvány, lakcímigazoló, születési anyakönyvi kivonat

Erre az időpontra érdemes eldönteni a házasság utáni neveket, dönteni a tanukkal kapcsolatban, illetve arról is, hogy a polgári szertartást a Kecskeméti Városházán, vagy esetleg egy külső helyszínen szeretnénk tartani.

A szertartással és a jogi tudnivalókkal kapcsolatosan a kecskemet.hu oldalon itt talál bővebb információt az Anyakönyvi csoportnál.

Kecskeméti Polgármesteri Hivatal
6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
tel.: 06-76-513-522, 06-76-513-536, 06-76-513-561


Töltés...

Ugye Te is "Álomlagzit" szeretnél?

Kilenc Elengedhetetlen Határidő ahhoz, hogy minden el legyen intézve az Esküvőd napjának előestéjén

Ha még nem tetted volna meg,
Regisztrálj MOST!

Regisztrációd után azonnal megkapod a
9 Elengedhetetlen Határidőt e-mailben!

A Regisztrációhoz kattints ide!

Okleveles esküvőszervezőnk válaszol!

Tedd fel kérdésed az

info@kecskemeti-eskuvo.hu

e-mail címen, és okleveles esküvőszervezőnk 48 órán belül válaszol!

 

 Hírek, események

2008. Július 15.
Mi legyen az asszonynevem?
NÉVHASZNÁLAT >>>


 Partner oldalaink

Szegedi Esküvő

 Belépés

Bejelentkezés

Felhasználó:
Jelszó:

» Regisztráció

 Hamarosan egybekel

Berente Lilla és Kása Attila
Kecskemét, 2012-05-19

Király Rita és Földi Szabolcs
Kecskemét, 2012-05-19
>>> Esküvői Blogjuk <<<

Varga Anikó és Soós Antal
Kecskemét, 2012-06-02

Gulyás Katalin és Christopher Long
Kecskemét, 2012-07-14

Ábel Petra és Putnoki Szabolcs
Kecskemét, 2012-08-11

Összes pár

 Szavazás
Ön milyen lakodalmat szertne magának?
Nagy étteremben sok vendéggel
Szabadtéren sok vendéggel
Szűk körben...
Kettesben...
 Toplista

1.Csillus
2.Luca
3.Vica15
4.dkovacs
5.Judit21
6.sanni
7.mikecz 
8.kedves 
9.ginaaa 
10.ZZ2008 

Copyright ©2006-2008 Virtualcom Bt. - www.virtualcom.hu Felhasználási feltételek Adatvédelmi nyilatkozat Média Ajánlat ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer